2013-04-20

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy

Prof. Dr. Halmy László,

a hazai obezitológia fogalmának megalapítója, nyá. ro. dandártábornok, az MTA doktora, a Belgyógyászati Szakmai Kollégium tagja, európai obezitológus, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke,

méltósággal viselt, hosszantartó betegségben aktivitását a végsőkig megőrizve, 2013. 04. 11-re virradóan, életének 78. évében elhunyt.

Felejthetetlen halottunktól 2013. április 30-án 9.30-kor a Pestszenterzsébeti Temető ravatalozójában veszünk végső búcsút.

Életrajz – http://laszlo.halmy.hu/eletrajz-cv

NEKROLÓG

Prof. Dr. Halmy László emlékére

Dr. Csatai Tamás gyászbeszéde alapján lejegyezte Vágó Ferenc

Mély megrendüléssel értesültünk a fájdalmas hírről, hogy 2013. április 11-ére virradóra, életének 78. évében elhunyt örökös elnökünk, Prof. Dr. Halmy László az MTA doktora, ny. rendőrorvos dandártábornok. Pesterzsébeten született 1935-ben. Édesapja büntetőbíró, járásbírósági alelnök, édesanyja tanárnő, gimnáziumi igazgatónő volt.

Az Orvostudományi Egyetemen 1959-ben Budapesten diplomázott. A végzés után kezdő orvosként Parádfürdőre került, majd 12 évig az Orvostovábbképző Intézetben dolgozott. Ezen évek alatt belgyógyászként tette hitvallásává a kutató, a gyógyító és az oktató tevékenység elválaszthatatlan hármasának követelményét, amely egész munkásságát végigkísérte. Egy beszélgetés során azt mondta, hogy tudásának csak egy harmadát szerezte a tapasztaltabb orvosoktól és a szakirodalomból, a többihez a betegek és a gyakorlott nővérek juttatták hozzá.

Gyógyító munkájának jellegzetes színfoltja volt, hogy valahányszor találkozott a beteggel, kezet fogott vele, legyen az kórházi vizit vagy járóbeteg ellátásban történő találkozás. Ezt egy vele készített riport meg is örökítette, amelynek az volt a címe, „Százezer kézfogás”. Az orvos-beteg találkozónál idegennek ható kézfogásnak, az alábbi magyarázatát adta: „El sem hiszik, mennyit tanulok ezekből a kézfogásokból, hiszen minden ember úgy fog kezet, amilyen maga az ember. A kézfogással pillanatok alatt megmutatkozik, hogy az orvos figyel a betegre, de ehhez az is hozzátartozik, hogy a beteg állapotának változása is jól követhető a kézfogásból. A beteg őszintesége is jól megállapítható, hiszen ha valaki panaszkodik, hogy jártányi ereje sincs, de markánsan kezet tud fogni, az kétséget kelt.”

37 éves volt 1972-ben, amikor civilként felkérték a Belügyminisztérium Korvin Ottó Kórház 80 ágyas I. Belgyógyászati Osztályának vezetésére. Itt ismerkedett meg a magyar társadalom egy speciális részével, a rendőrökkel, határőrökkel, tűzoltókkal és fegyőrökkel, minisztériumi tisztviselőkkel, akiknek az egészségi állapotával élete végéig foglalkozott. Közben négy évet vendégprofesszorként dolgozott Etiópiában. Külföldről való visszatérését követően végigjárva a tudományos fokozatok grádicsait – már az MTA doktoraként, egyetemi tanárként – megbízást kapott a BM Központi Kórház V. Belgyógyászati Osztály irányítására. Nagy lendülettel látott neki az osztályvezetésnek, munkatársaival olyan tudományos légkört teremtett meg, amely alapja lehetett a magyar elhízástudomány szervezett beindításának. Így hozta létre 1992-ben a Magyar Elhízásellenes Alapítványt, amely 1999-ben Elhízástudományi Társasággá alakult. Ugyanekkor alapította feleségével, Eszterrel az Euro-Obez Egyesületet.

1997 nyarán felkérést kapott a BM Egészségügyi Felügyelet vezetésére, főcsoportfőnöki beosztásban. Szervezeti átalakítás következményeként 1999-től 2003-ig más elnevezéssel, de ugyanezt a főként tudományos és oktató tevékenységet folytatta a Belügyminisztériumban, majd visszatért a betegágy mellé és döntően gyógyító tevékenységet folytatott 2007-ig, a BM Kórház megszűnéséig. Minisztériumi vezetőként a munkavédelmet, a kémiai biztonságot és a közegészségügyet-járványügyet is magába foglaló egész belügyi egészségügyi ellátást irányította, amelynek során hatékonyan képviselte azt az alapelvet, hogy az egész országra kiterjedően megyei központokban kell valamennyi belügyi dolgozót egységes alapellátásban részesíteni, ahonnan egyenes út vezethet a felsőbb központú egészségügyi szakellátás felé. Hivatalos belügyi tevékenységét követően a magánszférában folyatatta gyógyító tevékenységét, amelyet a kutatással és oktatással együtt haláláig végzett.

A Belügyminisztérium vezetése javaslatára 70. születésnapja alkalmából szakmai munkássága elismeréseként dandártábornoki kinevezést vett át Köztársasági Elnök úrtól a Sándor palotában, ezt a megbecsülést kifejező elismerést mély meghatottsággal fogadta.

Az elért eredményeit csak kis arányban tudta be saját munkásságának, annak háttereként a családot, feleségét, gyermekeit és unokáit jelölte meg, mint a nyugodt alkotó légkör legfontosabb elemét. Megnyilatkozásaiban soha nem felejtette el kiemelni, hogy „elképzelhetetlen lenne ennyi munka elvégzése, ha nem övezne olyan erős családi szeretet és támogatás, mint amilyet élvezek”. Látszott rajta, hogy boldog ember, aki az élet nehézségei és szakmai kihívások ellenére vidám és életszerető ember volt.

Szadai magánemberként mindenkihez volt egy-két kedves szava, biztató gondolata, mindig közvetlen és barátságos volt, végtelen természetességgel és emberséggel fordult a falubeliekhez. A Szada Egészségéért Egyesület elnökeként sokat tett az falu egészségmegőrzéséért, ezért az Önkormányzat képviselőtestülete posztumusz Szada díszpolgára címmel tüntette ki.

Társadalmi tevékenységéből az Egészségbiztosítási Önkormányzat előbb Felügyelő Bizottsági majd Elnökségi tagságát, végül elnöki feladatát kell kiemelni, amely során az egészségügyi és szociális háló minél szorosabb és intenzívebb biztosítását kívánta elérni a betegek és az elesettek érdekében.

Professzor úr az orvosi hivatásrend köztiszteletben álló és vitathatatlan közszeretettel övezett tagja volt. Belgyógyászként nemcsak az elhízástudomány, hanem a határterületi társtudományok, illetve társaságok tevékenységében is aktív szerepet vállalt, ezt jelzi több mint négyszáz tudományos előadás megtartása és több mint háromszáz közlemény megjelentetése is. Tudományos megnyilvánulásait mindig áthatotta a belügyi állomány egészségi állapotának megtartásáért, javításáért érzett aggódás és felelősségérzet.

Kiemelkedő tudományos munkásságát mutatja, hogy az elhízástudomány terén az Alapítvány, illetve Társaság alapító elnökeként, az Obesitológia Hungarica című folyóirat főszerkesztőjeként, több mint ötven kongresszus szervezőjeként a 2007. évi Európai Elhízástudományi Kongresszust és a 2009. évi Közép-Európai Elhízástudományi Kongresszust is megrendezte, amely bizonyítéka annak, hogy a hazai szakmai elismertségén túl – amit több tudományos társaság vezetőségi tagsága is bizonyít – professzor úr nemzetközi elismertsége is kiemelkedő volt.

Munkásságát 22 szakmai elismerés fémjelezte. Ezek között a több belügyi, rendőrségi, határőrségi elismerés mellett kiemelkedő a Magyar Elhízástudományi Társaság Életmű díja és a Magyar Professzorok Világtanácsának emlékplakettje.

Művelt és rendkívül olvasott, nagy szaktudású, a szakirodalmat naprakészen ismerő, kevésbé szokványos kezelési módokra, megoldásokra is fogékony volt. Ennek egyik megnyilvánulási formája volt például a hazai ásvány- és gyógyvizek orvosi megítélésében kifejtett élharcos munkássága, monográfiája halálát követően jelent meg.

Nagyformátumú iskolateremtő tanító volt a szó legnemesebb értelmében. Iskolateremtő munkásságát 27 vezető, köztük több belügyi kórházi és hivatali egészségügyi vezető kinevelése bizonyítja.

A hazai obezitológia fogalmának megalapítójaként, az elhízástudomány új, önálló tudományterületté való kialakítójaként, elfogadtatójaként kitörölhetetlen a nemzetközi és a hazai, ezen belül a belügyi egészségügy történetéből. Az évről évre rendezett tudományos kongresszusokon honosította meg a legújabb obezitológiai fogalmakat – kialakítva ezzel az obezitológia jelenlegi fogalomtárát – és 20 éven keresztül folytatta az obezitológia szakmai és társadalmi népszerűsítését, amely napjainkra elfogadott tudományterületté vált.

Tanácsai, segítő szavai, bölcs gondolatai hiányozni fognak alkotótársai, kollégái és tanítványai számára is. Volt betegei hálával gondolnak rendkívüli emberi és szakmai hozzáállására, áldásos gyógyító tevékenységére.

Élete és munkássága fáklyaként lobogott, irányt és utat mutatott, amely fényét és melegét ontva lassan véget ért.

Emlékét kegyelettel és tisztelettel megőrizzük.

Rögzítés ideje: 2013-04-20